2009. augusztus 25., kedd

Célegyenes

Az indulásig még közel 3 hetem van. Lassan kezdek ráeszmélni, hogy nagyon fogy az időm, és egyre inkább közeledik a búcsú pillanata. Sok gondolat cikázik folyamatosan az agyamban, szinte állandóan Ausztrálián jár az eszem. Csütörtökön telik le a vízumbeadástól számított 21 nap. Ez azt jelenti, hogy hamarosan lejár a hivatalos elbírálási idő. Mivel sajnos van egy kisebb betegségem, amit becsületesen be is vallottam az orvosi vizsgálat alkalmával, kiküldték a teljes orvosi anyagot Ausztráliába. A vicces az, hogy semmilyen indokot nem adtak, csak közölték a követségen, hogy az orvosi papírjaim nem egyértelműek, ezért kiküldik és ott is leellenőrzik. Ez kicsit bosszantó, mert emiatt lehet egy hét csúszás a vízum kiadásnál. :( Ez persze semmi problémát nem jelent, hiszen időben vagyunk még teljesen. Egyszerűen jobban aludnék, ha már a kezemben fognám az útlevelemet benne az érvényes vízummal! :) Megnyugtató érzés lenne! Sajnos még szállásom sincs. Az igazat megvallva még mindig nem sikerült szereznem. Úgy látom az online hirdetésekre is jobb szeretik, ha telefonon érdeklődik az ember, amit én persze nem tettem meg. Lehet, hogy érdemes lenne ráfordítani?! Mindenesetre már beszéltem az ügynökséggel, akik az iskolával szerződött kinti diák-szállás ügynökségnél intéznek nekem családi elhelyezést 2 hétre. Nem nagyon rajongok ezért, de 2 hét nem sok idő, és inkább egy családnál lennék, ahol van saját szobám, mint kollégiumban, ugyanannyiért, ahol még a szobát is meg kell osztanom egy vadidegennel. Sajnos azt a Magyar házat nem sikerült megtalálnom Brisbane-ben. :( Remélem nem lesz gáz egy családnál lakni. Kicsit furcsa lesz, legalábbis ahogy az ügynökség honlapján a szabályzatot és mi-egymást olvastam. De legalább kipróbálom ezt is, és meglátom milyen egy Ausztrál család élete. Mert azt tudom, ha elköltözök megosztott lakásba több diákkal az egészen más lesz.
A munkahelyemen érzem magam mostanában a legrosszabbul. Amióta tudják, hogy elmegyek valahogy mindenki másképp néz rám (persze ez normális lehet gondolom). Csak mégis szarul esik, ahogy átnéznek rajtam. Mintha ott sem lennék. Jóformán telnek el úgy napok, hogy nem csinálok semmit. Hétfőn például megnéztem a Yes Man-t, és még az Ausztrália is belefért. Nem volt semmi dolgom. Felkötném magam, már nem bírom sokáig. Persze nem mintha nem lettek volna jók ezek a filmek, és még nem is láttam ez előtt őket, ráadásul mindkettőt angolul! Az Ausztráliában nagyon kemény az akcentus. Ha tényleg így beszélnek kint az emberek akkor félek komoly problémákkal fogok küzdeni az elején. :o Kénytelen voltam kitenni az angol feliratot is, hogy amit félig nem értek azt legalább el tudjam olvasni. Így a mondat felét elolvastam a másikat megértettem, és kihoztam belőle valami értelmeset! :D
Szóval napjaim angolozással telnek. Persze már amikor. Nem IELTS-re készülök, az még odébb van. Egyenlőre még a nyelvtant veszem át. Úgy vagyok vele, ha már ezt választottam akkor legalább tudjak beszélni szépen, helyesen és választékosan.
Nem tudom mikor közöljem a főnökömmel, hogy mikor szándékozok utoljára bemenni?! Ráadásul még azt sem tudom mikor kéne utoljára dolgoznom. Mondjuk úgy tervezem, hogy jövő héten még bemegyek, de utána már nem szeretnék. Szívem szerint már holnap sem mennék be, mert hasznosabban el tudnám tölteni az időmet, mint hogy bent unatkozom. Már nincs sok hátra...
Egy másik félelem van bennem...ez pedig folyamatosan azaz érzés, hogy valamit elfelejtek, itt hagyok. Legyen az tárgy vagy tudás, információ, amit nem tudok. Kicsit megijedtem önmagamtól. Ha jól emlékszem írtam már régebben, hogy még nem esett le. Nos...most kezd. Kezdem felfogni, hogy mi is fog velem történni, és azt is, hogy ez visszafordíthatatlan, valamint, hogy ez nem álom. Tényleg fel fogok szállni arra a gépre, és tényleg utazni fogok a világ másik részére. A sok álmodozás, lassan valósággá válik. :)
Hihetetlen erős vágyódás és álmodozás, valamint borzasztó szomorúság a családomtól és barátaimtól való távolság: E kettő érzés között őrlődőm. Ha tovább kéne várnom ez a nyomasztó érzés felemésztene...érzem, hogy jön a hullámvölgy...kell valami, ami gyorsan visszaránt.
Na jó...elég a rinyálásból...a tettek mezejére kell lépni, mert nyavalygásból nem lehet megélni!!! :)

2009. augusztus 21., péntek

2009 augusztus 20.

Mint tudjuk augusztus 20. fontos dátumnak számít Magyarországon. Nem csak azért mert kimehetünk megnézni a tűzijátékot vagy a RedBull Airrace-t, hanem mert ezen a napon alakult meg a mai Magyarország. Idén 1009 éves a hazánk. De igazából ez a blog nem azért indult, hogy Magyarország történelméről beszéljen (főleg mert történelem sosem volt az erősségem, a sok évszám napra pontosan...valahogy mindig összekevertem őket...persze nem mindet! :D ). Természetesen mint sokan mások én is kint voltam a tűzijátékon, ami szerintem nagyon szép volt. Kisfiú korom óta járok ki, eleinte családostul mentünk, majd mikor idősebb lettem barátokkal, idén pedig már a feleségemmel! :)
Talán azért is volt különleges ez az egész, mert Gabi még nem látta Budapesten az augusztus 20. tűzijátékot, valamint nekem is különleges volt, hiszen valószínűleg jó darabig nem engedhetem meg magamnak, hogy pont augusztusban jöjjek majd haza. Nem is lenne olyan érdekes, ha csak egy egyszerű tűzijátékról lenne szó, de valójában ez egy szimbólum! Mégpedig Magyarország születésének a szimbóluma. Tegnapig, ahogy ott ültem a Duna parton, és néztem a tűzijátékot elkapott egyfajta érzés. Meghatódtam...és most nem tudom, hogy azért, mert felnőttebb vagyok és kezdek egyre több dolgot az életben másképp látni?! Ezen még gondolkoznom kell. Persze amikor meghatódok bennem gyakran vegyes érzelmek törnek elő, mert hajlamos vagyok kiérezni a negatívumokat is. Nem direkt csinálom, szerintem tudat alatt. Talán egyfajta védekezőmechanizmus, vagy nem tudom. Még ezen is el kell gondolkoznom (csak tudnám, hogy mi ellen akarok védekezni?)! Hazafelé kicsit el is gondolkoztam, na meg persze a tűzijáték alatt is, és folyamatosan az járt az eszemben, hogy nemsokára elmegyek, és itt hagyom ezt a várost, ezt az országot. Olyan messze kerülök a szülőföldemtől, mint még soha, ráadásul nem is rövid időre! Az igazat megvallva - és sejtem ezért talán sokan megköveznének - ahogy zajlott az parádé, és bennem pedig a gondolatok és érzések törtek fel egyre jobban azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen szép és mennyire fog hiányozni ez. DE közben azon is elkezdtem agyalni, vajon mi lesz még ami miatt így éreznék?! Nos, sajnos ezen még akkor is gondolkoztam amikor már haza értünk, és arra kellett rádöbbennem, hogy 1, max. 2 kezemen meg tudom számolni mik, kik azok a dolgok, személyek akik hiányozni fognak igazán. Ebbe belegondolva valahogy azon szomorodok el, hogy ezt a döntést miért nem hoztam meg korábban?

2009. augusztus 17., hétfő

Híd alatt?!

Egyenlőre várakozó állásponton vagyok vízum ügyben. A papírok még a követségnél vannak, és amit jó előjelnek érzek, az az, hogy már lassan két hete vannak náluk a papírok, és eddig nem kértek be semmit plusszban, ami azt jelenti, hogy mindent rendben találnak, és megadják a vízumot!! :) Persze nem akarok semmit elkiabálni, hiszen 21 napjuk van visszaküldeni az útlevelet a vízummal, vagy hiánypótlást kérni. Általában ezt nem kell megvárni, és remélem ez most is így lesz! :) Kriszti szerdán megy ki Bécsbe, és remélhetőleg akkor a kezébe nyomják az útleveleket a vízummal együtt?!
Szóval ezen a téren csak várunk. El kell kezdenem készülődni, hiszen 1-2 nap, és már csak egy hónapom van vissza, ami hamar el fog repülni. Tervezek még egy fogászati vizsgálatot. Tavasszal voltam valamikor utoljára, akkor betömtek egy fogat, és mondta a doki, hogy majd lenne még egy, amivel ugyan ezt kéne tenni, szóval ezt a beavatkozást még itthon szeretném megkapni. Ezen felül erősen gondolkozom, hogy kijelentkezzek-e a jelenlegi magyarországi lakcímemről, hiszen fél évnél többet leszek távol, és ha jól tudom ilyenkor ki kell jelentkezni (de ebben nem vagyok biztos)?!
Jó lenne venni egy jó laptopot és/vagy egy fényképezőgépet. Szerintem csak az egyik lesz, és inkább kiviszem ezt a kis netbook-ot. Igaz, hogy céges, de majd elboltolom a főnökkel. Remélhetőleg odaadja búcsúajándékként! :D
Múlt héten találkoztam egy sráccal aki Sydneyben lakik már 3 éve és most jött haza pár hétre. Közös ismerős hozott minket össze. Nagyon jót dumáltunk, legalábbis én úgy érzem?! Elég sok mindenben segített, és elmagyarázott. Jó volt egy olyan emberrel is beszélni (személyesen), aki rég óta kint él! Remélem kint is fogunk még beszélni?!
Eddig nem sok minden köze volt a címnek magához a bejegyzéshez, így aztán a végére rátérek arra is.
A legtöbb időmet mostanában (az angolozáson kívül) a szállás keresésre fordítom! Nem egyszerű! Lassan kezdem azt érezni, hogy tényleg a híd alá fogok kerülni!! Na jó, ez enyhe túlzás, hiszen ha minden kötél szakad akkor valamelyik suli kollégiumában megszállok néhány hétre, amíg nem találok viszonylag elfogadható áron kiadó szobát az iskola közelében. De ettől függetlenül egyre elkeseredettebb vagyok ezen a téren. Persze tudom, még van egy hónap az indulásig, de egyre jobban érzem, hogy ki fogok csúszni az időből. A sulimnak elviekben van egy úgynevezett homestay tartózkodási lehetősége, de kicsit tartok attól. Persze tudom, hogy van előnye, de félek, hogy nem tudnék egy egész családhoz alkalmazkodni rögtön az elején. Nyilván ha diákokról van szó, az egészen más, hiszen hasonló cipőben van mindenki. Na mind1, lehet, hogy csak én dramatizálom túl a helyzetet...majd meglátjuk. Végül is, ha úgy veszem kihívás lenne az is, és persze a nyelvi fejlődésem is sokkal erőteljesebb lenne. Azt pedig nagyon szeretném. Bármennyire is 9 évig tanultam angolul, és éltem egy fedél alatt csak angolul beszélő emberrel közel egy évig és ráadásul a nyelvtant ismétlem és gyakorlom intenzíven közel 4 hónapja, akkor is úgy érzem nagyon nem tudok semmit, és még nagy nehézségekbe fogok ütközni a nyelvi hiányosságaim miatt. Persze Gabi mindig azt mondja, hogy ez hülyeség, és hogy igen is jól beszélek és mindent megértek, és hogy csak több önbizalomra lenne szükségem. Meglátjuk! ...legyen igaza! :)
...egyenlőre ennyi jutott most eszembe, és nem is szeretném elhúzni a bejegyzést. Inkább írok többször, de rövidebbeket.

2009. augusztus 5., szerda

Vízum

Mint azt már megszokhattam semmi sem megy egyszerűen. Ráadásul valahogy mindig túlszerveznem magam, amivel azt érem el, hogy elfelejtek dolgokat. :( Persze most már van egy csodálatos feleségem, akinek hála Istennek sokkal jobb memóriája van mint nekem! :) Persze most nem volt jelen, így ez sovány vigasz volt számomra.
Szóval, hogy miért is írom mindezt? Ma sajnos be kellett feküdnöm a kórházba egy estére. Szerencsére semmi komoly, csak egy kontroll vizsgálat. Ha úgy veszem legalább még itthon ingyen ellátnak ezzel kapcsolatban. Mindenképpen kellett ez, mert gyógyszert kell kivinnem magammal, és a doki mindenképpen ragaszkodott a vizsgálatokhoz, és persze egyébként sem árt, ha az embert néha megnézik. Egy EKG, vérvétel és társai sosem árthat.
Miután péntekre beszereztünk minden papírt, (már csak Gabi erkölcsi bizonyítványa hiányzott Szlovákiából) hétfőn elkezdtem intézni a hitelt. Természetesen két nap kellett hozzá, és akkor is jól megkavartak. A lényeg az, hogy mivel Magyarország (diák)vízum igénylésnél a 2. besorolási csoportba tartozik, így olyan "szerencsés" helyzetben vagyunk, hogy be kell bizonyítanunk a kint tartózkodásunk idejére felmutatandó összeg eredetét. Sajnálatos módon nem adnak túl sok lehetőséget. A legegyszerűbb dolog az, ha az igénylőnek legalább nettó 120.000Ft-os (bejelentett) fizetése van legalább 3 hónapja. Ezt bizonyítani kell, valamint azt is, hogy ez a pénz abból a fizetésből van, azaz legalább 3 hónapig parkoltatni kell a számlán. Az emberek nagy többsége kevesebbre van bejelentve mint amennyiért dolgozik (feltéve ha be vannak jelentve). Sajnos én is hasonló kategóriába tartozom. Ráadásul nem is a fizetésemből van a pénz, hanem autóeladásból. Ez persze még ki is van hangsúlyozva. Nem lehet lakás illetve autó eladásból származó jövedelmet felmutatni. Természetesen a követség ad engedményt. Az ember vehet fel hitelt! Ez alapesetben szép és jó, de tulajdonképpen ha nem felelsz meg az fentieknek, akkor nem sok esélyed van hitelt kapni. Na de erre is van megoldás egyes bankokban. Kitalálták, hogy beteszed a pénzed, lekötöd és már meg is van a fedezeted a hitelre. Nem kérnek semmilyen munkáltatóit sem. Kapsz egy szerződést és egy folyószámla-hitelkeretet, és kész. Mindenki happy! Velem is ez történt! Igen ám, de sajnos van egy kis apró bökkenő. Mégpedig az, hogy a fedezeti összeg 90%-át hajlandóak csak folyósítani. Még ezzel sem lenne baj, hiszen neccesen így is éppen belecsúszok a fedezeti határba. A gond csak ott kezdődött amikor felhívtak a bankból és közölték velem, hogy mivel deviza a fedezet ezért nem tudják a kért összeget (annak a 90%-át) adni, hanem csak a 90%-nak a 90%-át. Végül is sikerült megoldani a problémát másnapra kis családi segítséggel! :) Ha nem ment volna kénytelen lettem volna az egészet leváltani forintra, és majd induláskor vissza Ausztrál dollárra. Nos...nagy szívás lett volna. A lényeg, hogy még kedden folyósították az összeget a számlámra, kiadták az igazolást a folyósításról. :) Mivel ez volt az utolsó pont ami hiányzott a vízum kérelem beadásához, ma reggel még mielőtt befeküdtem volna elmentem az ügynökséghez, elvittem nekik minden papírt. Délután a futár elvitte a papírjainkat Bécsbe. Sajnos itt követtem jött számításba a feledékenységem, ugyanis a repülőjegy számláját otthon felejtettem. Elvileg ettől függetlenül feladták a csomagot, és elég lesz majd holnap elküldenem nekik e-mailen a scannelt változatot, de az is lehet, hogy inkább beviszem nekik holnap és akkor postán el lehet nekik küldeni. Nem tudom, hogy a számla mennyire fontos nekik eredetiben?!
Tulajdonképpen ma el lett küldve a vízum kérelem, ami azt jelenti, hogy holnaptól számítva 21 napon belül kézhez kell kapjuk a vízumunkat!!! :) Remélem most már tényleg semmi nem jön közbe, és minden zökkenőmentesen fog zajlani!
Kicsit más téma, mégis a mához kapcsolódik. Viszont mindenképpen úgy érzem, hogy muszáj beszélnem róla. Ez a téma pedig a Magyar egészségügy. Boncolgattam már, ráadásul én is (mint ahogy Édesanyám tette néhány hónapig) itt vendégeskedek a Honvéd Kórházban. Én nem a traumatológián vagyok, hanem egy másik osztályon. Döbbenet a különbség!! Igaz, én csak 2 napot töltök itt, mégis senki nem tartja a markát holmi extra juttatás reményében. Se orvos, se nővér. Ami ugyancsak szembeötlő különbség volt, hogy a fent említett személyzet sokkal kedvesebb. Mosolyognak, kedvesek, jó kedvűek (legalábbis nem vetítik ki a problémáikat), látszik rajtuk, hogy szívesen csinálják, nem pedig a hátuk közepére kívánják az egész munkát. Ez sokkal kellemesebbé teszi az itt tartózkodást. Szóval kellemes csalódás ért itt most engem. Még a holnapi vizsgálatokra leszek kíváncsi. Szinte biztos vagyok benne, hogy ott is kedves lesz mindenki...de majd erről beszámolok! Most viszont zárnom kell gondolatmenetemet, mert a szobatársam nem viseli jól a pötyögést és a lámpát! :D

2009. augusztus 4., kedd

Lakáskiadás

Mint azt már korábbi bejegyzéseimben is említettem az autó eladás óta állandóan intézzük a vízummal kapcsolatos ügyeket. Sajnos mivel arra nem lenne elég keret, hogy a lakást itthoni fizetés hiányában fenntartsam, miközben a kinti keresetünk csak az ottani megélhetésünket biztosítja (remélhetőleg) ezért néhány hete adtam fel interneten hirdetést kiadó lakásról. Azt kell mondjam nagy szerencse, hogy kb. két hét alatt sikerült találni olyan jelentkezőt akire itt merem hagyni a lakást ilyen hosszú időre. Szerencsére a jelentkezők között akadt néhány komolyabb is! Pedig eleinte eléggé negatívan álltam ehhez a kérdéshez, aztán két hét után hirtelen beindult, és rengeteg érdeklődő volt a lakásra. Így végül is sikerült találni egy megbízható családot, akikről feltételezem, hogy vigyáznak majd a lakás és a bútorok állapotára, és rendesen fognak fizetni is! Ez persze azt jelentette, hogy egy hét alatt kellett kiköltöztetnünk a személyes dolgainkat. Néhány helyre még lámpákat szerelni. Természetesen olyan jól hangoltunk össze mindent, hogy az esküvőnk napján is pakolnunk kellett! :( Szóval egyikünk sem így képzelte a NAGY napot és nem csak ezért, de mindenképpen szeretnénk majd megtartani a templomi esküvőnket is, ahol már az egész család is ott lehet. Persze addig még szerintem el fog telni az a kritikus 2 év, de ha majd félre tudunk rakni, vagy nyerünk a lottón akkor megrendezzük az igazi esküvőnket is…legalábbis remélem! :) De muszáj volt sajnos, mert augusztus 1-én át kellett adnunk a lakást. Csütörtökön költöztünk ki, és utána mentünk haza Gabihoz. Egyrészt mert már régen volt otthon, mert a tesója is most jött haza Angliából, másrészt oda is vittünk egy halom cuccot. Tulajdonképpen az elmúlt másfél hetünk pakolással telt. Jó volt ott lenni, leszámítva, hogy nagyon-nagyon meleg volt, és nászútnak nem ezt képzeltük, de mindketten azon vagyunk, hogy valahogy összehozzunk egy igazi nászutat. Még ha nem is egy egész hetet, akkor is valahol szeretnénk kettesben lenni, ahol nincsenek gondok nem kell foglalkozni semmivel és senkivel, csak egymással! Rég volt már ilyen. Persze azért az is pihentető volt, hogy Gabiéknál voltunk, de az akkor sem ér fel egy nászúttal. Ettől függetlenül mikor vissza jövünk tőlük mindig frissebbnek szoktam magam érezni. Vasárnap óta (folyamatos pakolás mellett) anyukámnál lakunk, és úgy néz ki ezt a hátralévő 45 napot ott fogjuk eltölteni. Nekem kicsit fura lesz, Gabinak annyira nem, Ő gyakran aludt anyukámnál, mert könnyebb volt bejárni az egyetemre, meg ha velem volt akkor nem hagytam tanulni, mindig lefoglaltam! :D Én kb. 4 éve nem élek már anyukámmal, és eléggé megszoktam, hogy nagy terem van és elég sok időt töltök egyedül. Szóval meg kell szoknom, hogy megint alkalmazkodok másokhoz is otthon. Ami nem baj, hiszen Ausztráliában is ugyanez lesz! Ott is több emberrel fogok egy házban lakni (a saját szobához viszont ragaszkodom)!
Nehéz volt megválni és elbúcsúzni attól a helytől ahol eddig mi laktunk. Ráadásul még vasárnap vissza kellett menni néhány dobozért, amiket már nem bírtunk hova pakolni. Rossz volt látni mások cuccait a saját lakásomban. Persze tudtam (hiszen nyilvánvaló), hogy ez lesz, csak rossz érzéssel töltött el. Persze az a tudat vigasztal, hogy vigyáznak rá, és hogy ott van, nem lesz baja, és megmarad!

2009. augusztus 3., hétfő

Nősülésem napján

2009 július 29-én szépen felöltözve elballagtunk az Újpesti Anyakönyvi Hivatalba, ahol ünnepélyes keretek között összeadtak bennünket! :) Attól a naptól házas ember vagyok! Tulajdonképpen nem nagyon érzek még változást, de szerintem nem is kéne! Nem tudom eldönteni, hogy ez most jó-e vagy nem? Mármint az, hogy nem érzek semmi változást. Persze biztos kell idő, amíg az ember felfogja, végiggondolja, hogy pontosan mi is történt vele? Én még nem jutottam el abba a stádiumba, ami betudható lehet annak is, hogy nagyon sok minden történt körülöttem. Természetesen ezekről részletesen be is szeretnék számolni.
Maga a ceremónia nagyon gyorsan zajlott. Bementünk beszélt pár mondatot az anyakönyvezető, megkérdezte mindkettőnktől, hogy „akarod?”, mi erre igennel válaszoltunk. Ezután felhúztuk a gyűrűket, majd aláírtuk a tanukkal együtt az anyakönyvet. Tulajdonképpen ezután még gratulált, és átadta nekünk az emléklapot és a Házassági Anyakönyvi Kivonatot, és kész. Kb. 15 percig voltunk bent. Természetesen nagyon jó volt, azt leszámítva, hogy egy kicsit hosszabbra számítottam, de ezt nem tartom negatívumnak, hiszen állítólag ez normális a polgári esküvőknél?! Édesanyám szervezett egy kis meglepetést is ezzel is bemutatva nagy szervezőkésségét. :) Rendezett egy kis ünnepséget a tiszteletünkre, és meghívott pár ismerőst. Bár azt terveztük, hogy a 4-en a két tanúval megyünk el valahova vacsorázni, de végül is ebből nem lett semmi. Édesanyám mindezt meglepetésnek szánta, de mivel én elég kíváncsi vagyok, ezért nem tudta titokban tartani az összes részletet. Sajnos Gabi szülei nem tudtak eljönni, hiszen anyukám tervéről mi is csak az utolsó pillanatokban szereztünk tudomást. Viszont keresztanyukám, aki Németországban él, eljött (igaz ez is meglepetés lett volna, de kiderült még előbb)! :D Mondjuk elsősorban Ő azért akart eljönni, mert sajnos az eljegyzési vacsorára nem tudott eljönni. Természetesen az itthon élő testvérem már megint túlságosan elfoglalt volt (önmagával), így sikeresen lekéste az egyetlen öccse esküvőjét! Igazság szerint már fel sem veszem, nem érdekel. Megszoktam már tőle, és nem is lepett meg. Természetesen ez nem vette kedvünket semmitől! :) Szóval a kis csapat meglepett minket a városházánál, még rizzsel is jól megdobáltak, és egy „Just Married” feliratos lufit is kaptunk! :D Amit az autó hátuljára kötöztünk (sajnos), ezért elég rövid életű lett, és úton anyukám lakása felé a magasba szállt ezzel is hirdetve az esküvőnket. Anyukámnál várt minket torta, ünnepi koccintás, sütemények, és sok-sok finom szendvics. Tulajdonképpen rendezett nekünk egy „kis rögtönzött lagzit”! :D Keresztanyukámtól kaptunk egy jó kis túratáskát ajándékba, és az első Ausztrál Dollárjainkat! :) Nagyon tetszik ez a pénz, mindenkinek ezt mutogatjuk. Nem is tudtam, hogy van benne egy átlátszó műanyag rész?! :) Strapabíróbbnak tűnik mint a Magyar pénz.