2009. november 6., péntek

Elmaradasok

Kis elmaradással ugyan, de megpróbálom videoosszefoglalni az elmult idoszak torteneseit. Sajnos elég szétszórt vagyok, és egyre kevesebbet ülök a gépem előtt. Ezt a bejegyzest is mar elkezdtem parszor...es most pedig a konyvtarban folytatom, mert itt most legalabb van egy kis idom, viszont sajnos nincsenek ekezetek, igy kisse nehezebb az olvasas is. Szóval igaz, hogy egy hete volt halloween, mégis szeretnék róla írni. Először is, itt halottak napja nincs, ráadásul állítólag ha hétköznap van akkor is munkanapnak számít. Mindenki rendesen bejár dolgozni, nem is igazán láttam tömegeket a temetők körül, szóval szerintem nem szokás pont ilyenkor temetőbe menni. Ettől függetlenül megemlékeznek vagy inkább úgy mondanám, hogy megünneplik ezt a napot halloween formájában. Ez tulajdonképpen az előző délután este történik. Gyerekek, felnőttek egyaránt beöltöznek (kb. mint farsangon). Nekem nagyon tetszett, mert nem egy szomoru napkent, fajdalommal gondolnak ra az emberek, hanem mint egy vidam nap. Komoly keszulodes elozi meg a napot/estet, es az aruhazak sem mecsesekkel vannak tele tomve, mint otthon, hanem kulonbozo diszekkel, tokkel, jelmezekkel. Szemely szerint Manlyben toltottem az estet egy utcabalon par baratommal, es annak ellenere, hogy nem toltottem tul sok idot ott, nagyon jo es elmenydus volt. :) Ami legjobban tetszett, az ket egyuttes volt, akik egymastol nem messze jatszottak az utcan (videokat este toltok fel otthonrol). Az egyik egy nagyon porgos kicsit drum 'n' base jellegu aborginal zene volt. Sajnos az interneten azota sem talaltam meg a nevuket, de nagyon jol nyomtak! :) A masik pedig egy skot egyuttes volt, ok is nagyon jo zenet csinaltak, csak tul keson kapcsoltam be a kamerat, es csak az utolso szamot kaptam el, pedig szerettem volna tobbet felvenni. Imadom a skot dudat! :D Foleg, ha egyszerre 3-al jatszanak. Olyan eroteljes hangjuk van, raadasul volt kulonbozo dobkiseret is...de a videok magukert beszelnek! :)
Most megint itthon vagyok, szóval ékezetekkel írok! :D ...más...
Nem tudom, írtam-e de van munkám! :))) Igaz nem álmaim munkája, de van, keresek vele pénzt, és elsőnek nagyon jó. Otthon talán az egyik legaljább munkának számít, itt szerintem ez is csak egy munka, nem érzem magamat kevesebbnek tőle. Szóval...szórólapozok. Szerencsére nem utcán kell osztogatnom embereknek, mert az nehezebb, hiszen addig kell csinálni amíg el nem fogy a megadott mennyiség. Itt nekem területért fizetnek. Két területem van ahova ki kell szállítanom, és minden postaládába be kell dobnom katalógusokat, szórólapokat. Persze nem ez a nehéz (unalmas) része a dolognak, hanem az előkészítés. Ugyanis előző nap megkapom az árút, és össze kell raknom a különböző típusokat egybe. Már két alkalmam volt. Az első (hétvégi) sokkal nehezebb, mert nagyon dimbes-dombos, de természetesen ezért többet is fizetnek. :))
A másik ahol ma és tegnap voltam az jóval könnyebb szerintem, csak 2-3 utca van a hegy tetején...ez utóbbi kicsit kijjebb van, de mindkét környék nagyon jó. Most nem tudom eldönteni, hogy két gazdag környéket kaptam, ahol dolgozom, vagy pedig ez az átlag. Azt mondjuk tudom, hogy az egyik az drágább, mert közelebb van a városhoz, mégis zöld. Egy hegyoldalban van, és gyönyörű kilátás van sok házról a városra (azok az igazán értékes házak). A tanárom szerint egy átlag ház városi panorámával kb. $1.000.000-tól indul! (igen, ez 160.000.000Ft-ot jelent kb.) Arról nem is beszélek, hogy ezek a házak nem átlagosak, és legfőképp nem régiek. Dizájn, gyönyörű kertek, nagy telkek, hatalmas házak...hihetetlen. Az én környékem sem csóró, de ez szerintem nem semmi. A másik már egy bő zónával (15-20 perc autózással) kijjebb van, mintha nem is Brisbane lenne. Egy kicsit elszigetelt (szerintem nagyon új környék, valahol még most is építkeznek, mint nálunk sok lakóparkban). Szinte az összes utcát zsákutcára csinálják, hatalmas előkertekkel, és szerintem a hátsó kertek sem lehetnek kicsik. Ez annak a hegynek a másik oldalán helyezkedik el pont, és 1-2 utca fel megy egész magasra...megéri felsétálnom, mert a látvány amit az is nyújt lenyűgöző! :) Elfogadnék egy házikót ott! :D Persze mindenhol parkok és játszóterek, patakok. Az emberek kint vannak, kocsit mosnak, füvet nyírnak, a gyerekek játszanak. Ez olyan volt mint amiről írtak mások is a blogjukban. Az emberek köszönnek, mosolyognak, megkérdezik miujság...? Senki sem siet (még én sem), csak csinálom a dolgom a saját tempómban. Egyenlőre elég a munka, de attól függetlenül még nézek mást is, mert éppen csak lefedi a kiadásaimat, és akkor még nem csináltam semmit. Ráadásul az ünnepek után vissza fog esni a szórólapok száma, hiszen szezon végén senkinek sincs pénze, és ezt mindenki tudja! :D Szóval a területi képviselőm is mondta, hogy erre számítsak.
A suli egyébként még mindig jó. Magas a követelmény, és még mindig csak ajánlani tudom a sulit, mert nagyon jó, és rajtam kívül nincs is Magyar (és már én sem leszek itt sokáig), szóval rá van kényszerülve az ember az angolra, és ez nagyon fontos. Néha már nagyon idegesít amikor túl későn érek be az órára, és két kínai között kell ülnöm (nem mintha bajom lenne velük), csak állandóan(!) kínaiul beszélnek rajtam keresztül, és kicsit zavaró ha az ember figyelni akar. Nem is értem minek fizetett az egyik srác?! Állandóan csak a telefonját nyomkodja (gondolom játszik), és csak kínaiul beszél, mindig két másik kínaival lóg, és olyan gázul beszél angolul, hogy frankón nem értem, pedig tudom már nagyon szokom a kínai akcentust. Az egyetlen dolog ami talán zavar a suliban, hogy az osztályban több szint van. Persze nekem (meg egy másik srácnak) más könyvünk van, és más elvárásokat is fektetnek le elénk, de nehéz úgy, hogy közben nem kapunk annyi figyelmet amennyit kéne. Gondolom két diák miatt nem fognak alkalmazni még egy tanárt. Na mind1...
A képek/videók között vannak most már fürdősek is. Mooloolaba-n készültek a videók és a képek. Sajnos nem volt jó idő, sőt állítólag amíg a vízben voltunk Z-vel addig esett is, de ebből mi nem vettünk észre semmit! :D Csináltam pár videót mint látszik, de nem lettek jók, és a színek sem az igaziak a felhők miatt. Egész végig kommentáltam, de sajnos hangot nem vett fel, mert rosszul állítottam be. Legközelebb (most vasárnap) :) ha jó lesz az idő megyünk megint valahova, és akkor már király videókat csinálok. Haggal, napsütéssel, és jobb kamerabeállításokkal, már minden ki van találva! :D
Megint más...múlt héten Z-vel olajat cseréltünk! :) A segítsége nélkül szerintem még mindig ott lennék a parkolóban, de hála neki(!) sikerült ezt is megoldanom! Ez persze nem is lenne annyira hír értékű, ha nem ez lett volna életem első olaj/szűrő cseréje. Már csak egy légszűrőt kell vennem, de az kb. 2 perc lesz kicserélni. :) Szóval most nyugodtabb vagyok, és úgy néz ki a szekér is kevesebbet eszik! :D
Egyenlőre ennyi, most nem nagyon jut eszembe más...pedig még úgy rémlik valamit akartam írni.