Mint tudjuk augusztus 20. fontos dátumnak számít Magyarországon. Nem csak azért mert kimehetünk megnézni a tűzijátékot vagy a RedBull Airrace-t, hanem mert ezen a napon alakult meg a mai Magyarország. Idén 1009 éves a hazánk. De igazából ez a blog nem azért indult, hogy Magyarország történelméről beszéljen (főleg mert történelem sosem volt az erősségem, a sok évszám napra pontosan...valahogy mindig összekevertem őket...persze nem mindet! :D ). Természetesen mint sokan mások én is kint voltam a tűzijátékon, ami szerintem nagyon szép volt. Kisfiú korom óta járok ki, eleinte családostul mentünk, majd mikor idősebb lettem barátokkal, idén pedig már a feleségemmel! :)
Talán azért is volt különleges ez az egész, mert Gabi még nem látta Budapesten az augusztus 20. tűzijátékot, valamint nekem is különleges volt, hiszen valószínűleg jó darabig nem engedhetem meg magamnak, hogy pont augusztusban jöjjek majd haza. Nem is lenne olyan érdekes, ha csak egy egyszerű tűzijátékról lenne szó, de valójában ez egy szimbólum! Mégpedig Magyarország születésének a szimbóluma. Tegnapig, ahogy ott ültem a Duna parton, és néztem a tűzijátékot elkapott egyfajta érzés. Meghatódtam...és most nem tudom, hogy azért, mert felnőttebb vagyok és kezdek egyre több dolgot az életben másképp látni?! Ezen még gondolkoznom kell. Persze amikor meghatódok bennem gyakran vegyes érzelmek törnek elő, mert hajlamos vagyok kiérezni a negatívumokat is. Nem direkt csinálom, szerintem tudat alatt. Talán egyfajta védekezőmechanizmus, vagy nem tudom. Még ezen is el kell gondolkoznom (csak tudnám, hogy mi ellen akarok védekezni?)! Hazafelé kicsit el is gondolkoztam, na meg persze a tűzijáték alatt is, és folyamatosan az járt az eszemben, hogy nemsokára elmegyek, és itt hagyom ezt a várost, ezt az országot. Olyan messze kerülök a szülőföldemtől, mint még soha, ráadásul nem is rövid időre! Az igazat megvallva - és sejtem ezért talán sokan megköveznének - ahogy zajlott az parádé, és bennem pedig a gondolatok és érzések törtek fel egyre jobban azon kezdtem gondolkozni, hogy milyen szép és mennyire fog hiányozni ez. DE közben azon is elkezdtem agyalni, vajon mi lesz még ami miatt így éreznék?! Nos, sajnos ezen még akkor is gondolkoztam amikor már haza értünk, és arra kellett rádöbbennem, hogy 1, max. 2 kezemen meg tudom számolni mik, kik azok a dolgok, személyek akik hiányozni fognak igazán. Ebbe belegondolva valahogy azon szomorodok el, hogy ezt a döntést miért nem hoztam meg korábban?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése