Célegyenes

Az indulásig még közel 3 hetem van. Lassan kezdek ráeszmélni, hogy nagyon fogy az időm, és egyre inkább közeledik a búcsú pillanata. Sok gondolat cikázik folyamatosan az agyamban, szinte állandóan Ausztrálián jár az eszem. Csütörtökön telik le a vízumbeadástól számított 21 nap. Ez azt jelenti, hogy hamarosan lejár a hivatalos elbírálási idő. Mivel sajnos van egy kisebb betegségem, amit becsületesen be is vallottam az orvosi vizsgálat alkalmával, kiküldték a teljes orvosi anyagot Ausztráliába. A vicces az, hogy semmilyen indokot nem adtak, csak közölték a követségen, hogy az orvosi papírjaim nem egyértelműek, ezért kiküldik és ott is leellenőrzik. Ez kicsit bosszantó, mert emiatt lehet egy hét csúszás a vízum kiadásnál. :( Ez persze semmi problémát nem jelent, hiszen időben vagyunk még teljesen. Egyszerűen jobban aludnék, ha már a kezemben fognám az útlevelemet benne az érvényes vízummal! :) Megnyugtató érzés lenne! Sajnos még szállásom sincs. Az igazat megvallva még mindig nem sikerült szereznem. Úgy látom az online hirdetésekre is jobb szeretik, ha telefonon érdeklődik az ember, amit én persze nem tettem meg. Lehet, hogy érdemes lenne ráfordítani?! Mindenesetre már beszéltem az ügynökséggel, akik az iskolával szerződött kinti diák-szállás ügynökségnél intéznek nekem családi elhelyezést 2 hétre. Nem nagyon rajongok ezért, de 2 hét nem sok idő, és inkább egy családnál lennék, ahol van saját szobám, mint kollégiumban, ugyanannyiért, ahol még a szobát is meg kell osztanom egy vadidegennel. Sajnos azt a Magyar házat nem sikerült megtalálnom Brisbane-ben. :( Remélem nem lesz gáz egy családnál lakni. Kicsit furcsa lesz, legalábbis ahogy az ügynökség honlapján a szabályzatot és mi-egymást olvastam. De legalább kipróbálom ezt is, és meglátom milyen egy Ausztrál család élete. Mert azt tudom, ha elköltözök megosztott lakásba több diákkal az egészen más lesz.
A munkahelyemen érzem magam mostanában a legrosszabbul. Amióta tudják, hogy elmegyek valahogy mindenki másképp néz rám (persze ez normális lehet gondolom). Csak mégis szarul esik, ahogy átnéznek rajtam. Mintha ott sem lennék. Jóformán telnek el úgy napok, hogy nem csinálok semmit. Hétfőn például megnéztem a Yes Man-t, és még az Ausztrália is belefért. Nem volt semmi dolgom. Felkötném magam, már nem bírom sokáig. Persze nem mintha nem lettek volna jók ezek a filmek, és még nem is láttam ez előtt őket, ráadásul mindkettőt angolul! Az Ausztráliában nagyon kemény az akcentus. Ha tényleg így beszélnek kint az emberek akkor félek komoly problémákkal fogok küzdeni az elején. :o Kénytelen voltam kitenni az angol feliratot is, hogy amit félig nem értek azt legalább el tudjam olvasni. Így a mondat felét elolvastam a másikat megértettem, és kihoztam belőle valami értelmeset! :D
Szóval napjaim angolozással telnek. Persze már amikor. Nem IELTS-re készülök, az még odébb van. Egyenlőre még a nyelvtant veszem át. Úgy vagyok vele, ha már ezt választottam akkor legalább tudjak beszélni szépen, helyesen és választékosan.
Nem tudom mikor közöljem a főnökömmel, hogy mikor szándékozok utoljára bemenni?! Ráadásul még azt sem tudom mikor kéne utoljára dolgoznom. Mondjuk úgy tervezem, hogy jövő héten még bemegyek, de utána már nem szeretnék. Szívem szerint már holnap sem mennék be, mert hasznosabban el tudnám tölteni az időmet, mint hogy bent unatkozom. Már nincs sok hátra...
Egy másik félelem van bennem...ez pedig folyamatosan azaz érzés, hogy valamit elfelejtek, itt hagyok. Legyen az tárgy vagy tudás, információ, amit nem tudok. Kicsit megijedtem önmagamtól. Ha jól emlékszem írtam már régebben, hogy még nem esett le. Nos...most kezd. Kezdem felfogni, hogy mi is fog velem történni, és azt is, hogy ez visszafordíthatatlan, valamint, hogy ez nem álom. Tényleg fel fogok szállni arra a gépre, és tényleg utazni fogok a világ másik részére. A sok álmodozás, lassan valósággá válik. :)
Hihetetlen erős vágyódás és álmodozás, valamint borzasztó szomorúság a családomtól és barátaimtól való távolság: E kettő érzés között őrlődőm. Ha tovább kéne várnom ez a nyomasztó érzés felemésztene...érzem, hogy jön a hullámvölgy...kell valami, ami gyorsan visszaránt.
Na jó...elég a rinyálásból...a tettek mezejére kell lépni, mert nyavalygásból nem lehet megélni!!! :)