Nos, ami azt illeti holnapra terveztem a bejelentést, de oly mértékben elhatalmasodott bennem az idegesség és a feszültség, hogy nem bírom tovább. Ezt persze már szombaton elhatároztam, mert már azóta teljesen kivagyok. Sajnos még nem sikerült lecsapnom rá. Folyamatosan van valaki az irodájában, esetleg telefonál, vagy nincs is bent a helyén. Szóval egyenlőre várakozó állásponton vagyok, de amint túl vagyok rajta leírom a történteket!
De addig is azért beszámolok arról, miként tudta meg a másik (itthon élő) nővérem is a terveket.
Múlt héten voltunk apukám nevelt fia ballagási vacsoráján, ahol az Ő családja és természetesen mi is meg voltunk hívva. Szóval jó sok ember összegyűlt fent a Mátraháza fölötti kis tónál egy étteremben. Egy laza ebéddel kezdődött a dolog, majd ezt követte egy vacsora és a tánc! Ahogy telt az idő, és fogyott az alkohol :D az emberek lazábbak lettek, felszabadultak és elfelejtették a hétköznapi problémákat. Mindenkinek jó kedve volt...szerintem még a tesómnak is, persze ő már menni akart haza! :P Apukám is jól érezte magát, és jól végezte "házigazdai" kötelességét, mindenkivel koccintott, ahogy ez illő! :) Mint már azt korábban mondtam a családomból Ő tudtam meg leghamarabb.
Amióta közöltem tesómmal, az eljegyzést nem nagyon értette az egészet, főleg a miértjét, hiszen se Gabi, se én nem akartunk még ilyesmivel foglalkozni az közeljövőben, és ezt persze Ő is tudta. Természetesen ezt elég gyakran szóvá is tette - faggatózott - néha nem csak nálam.
Nővérem azon az estén megtudott pár dolgot apukámtól, mert látta rajta (nem volt nehéz máskor sem), hogy nem érti. Persze apukámat megkértem, hogy ne mondja el senkinek a terveimet (amiért hálás is vagyok neki)! Viszont inkább rávezette a tesómat, és elejtett egy-két félreérthető megjegyzést amiből azért ha valaki rá akar jönni dolgokra akkor sikerül neki. Persze ezért nem is hibáztatom őt, sőt talán még örülök is neki, hiszen volt ideje kicsit gondolkozni a dolgon, és emésztgetni. Legalább nem egyszerre zúdítottam rá mindent. Természetesen jól apukám számításai beigazolódtak, és tényleg elkezdett rajta gondolkozni egészen múlt héten talán szerdáig. Akkor bejött hozzám az irodába a tesóm. Leült velem szemben, és csak annyit kérdezett vigyorogva: Készülsz valahova mostanában? :D (Sajnos) mivel nagyon rosszul hazudok (és ezt ő is tudja), bármennyire is próbáltam terelni a témát, és mindenfélét hantázni, hát nem sikerült! Vagy elpirultam, vagy valami gigantikus sületlenséget beszéltem, hogy az már szinte nekem fájt! :D ...ezt eljátszottuk 5-10 percig, majd feladtam, és igazából abba is bele gondoltam, hogy már fölösleges is, ezért elmondtam neki a lényeget. Persze azért nem mindent. Jobb ha folyamatosan adagolom be neki. Úgy gondolom, hogy nagyon zavarja őt ez az egész, mert végül is közel lakunk egymáshoz, gyakran találkozunk. Nem tudom pontosan elmagyarázni, de mindig is féltem attól, hogy nem fog neki tetszeni a dolog, esetleg össze veszünk miatta. A mi családunkban nem szokás a harag. Persze mindenhol vannak veszekedések, nálunk is. Olyan nem fordult még elő, hogy nem beszélt volna két családtag hetekig, vagy hónapokig.
Na de vissza kanyarodva nem is ez a lényeg. Szerencsére nem fogadta rosszul, legalábbis a vártnál sokkal jobban, aminek azért örülök! Persze lehet, hogy csak előttem nem mutatott bizonyos érzéseket. Ezt nem tudom...
Mindenesetre annyit mondott, hogy szerinte nem fogok vissza jönni...nos, ha minden jól megy akkor ez így lesz! Minden erőmmel azon leszek! Az elszántságom nem hagyott alább, talán inkább fokozódott az elmúlt időszakban.
Az viszont biztos, hogy hamarosan meg fogok könnyebbülni, miután bejelentem a főnökömnek.
Szóval most vissza a jelenbe...a gyomrom mostanra dió nagyságúra zsugorodott, nagyon fáj. :( ...lehet, hogy csak én dramatizálom túl, de akkor is félek...nagyon!! ...HAJRÁ!
WÁÁÁÁÁ!
Túl vagyok rajta! Végre sikerült elcsípnem, és megbeszélnem vele a dolgokat. Tulajdonképpen nem is értem, hogy miért problémáztam ezen ennyit. Jó, bevallom nem árultam el neki a tervemet a hosszabb távú ott tartózkodásról...vagy inkább nevezzük letelepedési szándékról. :) Elvileg nem lenne az sem gond több ismerősöm szerint, de én úgy döntöttem, hogy a biztonság kedvéért egyenlőre jobb ha csak ezt tudja.
Így már csak Édesanyám nem tudja sajnos, de Ő addig nem is tudja meg, amíg ki nem jön a kórházból!
Ráadásul történt még egy jó dolog a mai nap folyamán!! Anyukám végre kiülhetett az ágy szélére!!!! :))) Igaz, először még csak segítséggel és felügyelettel, DE hat hét után végre megtehette, hogy ülve fogyassza el az ebédjét! :) Nagyon nagyon örülök!! :)
Ráadásul állítólag a dokik azt mondták neki, hogy akár még ma, vagy legkésőbb holnap lábra állhat próba kedvéért! Hihetetlen, azt hittem el sem jön ez az időszak! Persze azt nem mondom, hogy már járni is fog, de ráállhat a lábára, és ez már egy újabb lépés a felépülés felé!
Tehát az autómat már el is kezdtem hirdetni. Sajnos nem szívesen válok meg tőle, de el jön még az ideje, hogy megint legyen ilyen, vagy hasonló autóm. Különben is, egy autó csak egy autó, egy eszköz ami elvisz A-ból B-be. Persze sok ember olyan (köztük én is), akiknek sokat jelent egy autó, és még ha csak rövid ideig van a birtokukban akkor is elkezdenek kötődni hozzá. Én eddig mindegyik autómat szerettem, viszont ez az első amire azt mondhattam, hogy tökéletes, és minden igényemet kielégíti! Persze nem szabad leragadni a jelenben. Távlatokban kell gondolkodni, és akkor sok minden elérhetővé válik. Ez persze nem azt jelenti számomra, hogy azért megyek Ausztráliába, hogy egy jó autót vegyek magamnak! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése