2009. május 5., kedd

Visszaszámlálás

Mindenek előtt szeretnék minden anyának nagyon boldog Anyák Napját kívánni!

Úgy érzem az lesz a legjobb, ha belevágok a közepébe, aztán majd csak kisül belőle valami...:) Tulajdonképpen egy hét múlva kezdődik számomra minden. Legalábbis ezt tartom egy elég lényeges dátumnak. Hogy miért is? Nos, jövő héten kedden fogom bejelenteni a főnökömnek, hogy el szeretnék menni Ausztráliába. A közvetlen környezetemben persze már néhányan tudnak a tervekről ugyan, de egyenlőre titokban tartották, amiért hálával tartozom nekik. :) Nagyon fontos, hogy akik még nem tudják, azok tőlem és ne pedig mástól halljanak erről.
Talán nem teljesen fair, és nem is ért velem mindenki egyet ha kijelentem, hogy a főnökömnek nem a teljes igazságot fogom elmondani (talán erről már írtam, de még nem fejtettem ki részleteiben). Sajnos annyira függök tőle, hogy az már sok. Feltehetőleg nem találnék még egy olyan állást ahol ennyire megbecsülnek és ami még fontos megfizetnek Magyarországon. DE! ettől függetlenül még mindig úgy érzem el akarok menni, és el is fogok menni innen. Lehet, hogy nem végleg. Egyenlőre letelepedni szeretnék, ez a cél, ez a terv. De mint ahogy a mondás is szól Ember tervez Isten végez! ...és ez nagy igazság! Remélem jól fogja végezni a dolgát, és minden úgy lesz ahogy szeretném. Örülök annak is, hogy drága barátnőm (akarom mondani most már Menyasszonyom!!!) is hasonlóan vélekedik. Egy ilyen nagy és nehéz döntésnél fontos, hogy sziklaszilárd egyetértés legyen!
Természetesen nem akarok megvezetni senkit, és ebben a blogban nem is fogom tudni elmagyarázni hogy miért úgy teszem amit teszek. Aki ismer az tudja és elfogadja. Nem túl szép dolog az, ha nem a teljes igazságot közlöm a főnökömmel, de úgy érzem NAGYON nem tetszene neki, ha bejelenteném végleges távozásom. Nagy kő fog leesni a szívemről egy hét múlva mikor túl leszek azon a beszélgetésen. Addig is sokat töprengek, agyalok azon, hogy mit és hogyan fogok neki mondani. Persze biztos megfordul néhány embernek a fejében: Miért érdekel engem, ha már úgy sem fogok itt dolgozni?! Jó kérdés...talán szeretnék még nyáron itt dolgozni, hiszen csak ősszel megyek. Akkor miért közlöm a munkahelyemen már most? Sajnos feltűnne ha eladnék egy fél éves autót főleg úgy, hogy meg sem tudnám magyarázni miért?!
A "vicces" az (természetesen nem az), hogy amikor az egyik testvéremnek bejelentettem az eljegyzést először nem akarta elhinni, majd folyamatosan arról faggatózott, hogy miért? Miért ilyen hirtelen? Mi az oka? Pedig az "csak" egy eljegyzés, ráadásul az esküvőt még nem is említettem neki! :D Le kellett volna fényképeznem az arcát. Nem mintha bánná, csak nem érti az okát. Persze értető is, hiszen ha most nem lenne ez az Ausztráliás dolog még nem most lenne eljegyzés és esküvő. Egyikünk se tervezte mostanra...majd Gabi diplomája után, gondoltuk, ha már megvan, és sikerült elhelyezkednie 1-2 év múlva. Természetesen akkor nem is ilyen gyors és költséghatékony megoldást választottunk volna. De ami késik nem múlik! :)
Visszatérve az eredeti témához, valószínűleg ugyanez lenne a probléma az autóval is, és igazából nem tudnék Ausztrálián kívül ésszerű magyarázatot adni. Egyébként pedig egy használt autót manapság nem könnyű eladni, remélem túl sokat nem fogok bukni a dolgon?! Mindenesetre az idő ellenem dolgozik. Miután megvagyok az autó eladásával jöhet a következő lépés, a végleges iskola kiválasztása (bár ezt már egyébként is tudom) és a jelentkezés és tandíj befizetése. Közben (vagy harmadik lépésként) be kell szereznem egy esetleg le kell fordíttatnom egy csomó papírt, valamint jelentkeznem kell IELTS nyelvvizsgára. Miután ezekkel megvagyok jöhetnek az orvosi vizsgálatok majd végül a vízum kérelem beadása! :) Persze lehet, hogy most kihagytam valamit, de amikor már a pénz a kezemben lesz és ott ülök egy iskolaügynökség irodájában (még nem tudom melyik, de 99%, hogy a StudyGo) akkor tudni fogom, hogy pontosan milyen lépéseket kell tennem, és azt is, hogy milyen sorrendben. Bár szerintem nem hagytam ki túl sok mindent, max. az itthoni dolgok elrendezését nem tettem bele részletesen. Ehhez az is hozzájárul, hogy rövid időn belül keresnem kell majd egy bérlőt a lakásomhoz. Muszáj leszek kiadni sajnos, mert nem tudnám fizetni a hitelt egy darabig, és egyenlőre eladni sem szeretném, mondjuk persze "B" tervnek az is megteszi, de eredetileg nem most szándékozom.
Szóval úgy néz ki mozgalmas nyaram lesz. Gabinak is még munkát kell majd találnunk a nyárra, közben pedig szervezzük az eljegyzési vacsoránkat, ami június 20-án lesz! :) Egy csodálatos étteremben a Duna parton naplementével a budai hegyek fölött.
Anyukám állapota javulgat, aminek nagyon örülök! :) Ez már csak az időn múlik. Az orvosok azt mondják, hogy ha a csontjai úgy forrnak össze ahogy kell, akkor két hét múlva elkezdik a rehabilitációt. Előreláthatóan fél vagy egy év lesz a teljes felépülés, de legalább már mozoghat. Nagyon nehezen bírja a tétlenséget, és az egész napos fekvést. A körülményekről nem is beszélve, de erre nem szeretnék ismét kitérni, pedig tudnék újat mesélni! :(
Elmesélek egy példát ami a közvetlen környezetemben történt a közelmúltban.
Gabi vett egy cipőt a WestEnd-ben. Kétszer volt rajta, egy héten belül, majd az oldalán megjelent egy négy centi hosszú kopás. Természetesen visszavittük a boltba, ahol közölték velünk, hogy hm igen, ezt be kell vizsgálni. Egy eladó lány elkérte a blokkot, kitöltött egy papírt majd mondta, hogy két héten belül jelentkeznek telefonon az eredménnyel. 3 hét múlva Gabi hívta őket, mire másnap visszahívták, és közölték, hogy jogos! a reklamáció, és kicserélik, vagy levásárolhatjuk. Nagy örömmel ment be Gabi a boltba, de persze közölték vele, hogy nincs a méretében. Kissé idegesen megjegyezte, hogy 3 hét alatt (lassan már a negyedikben jártunk) nem nőtt a lába, és még mindig ugyanakkora méretű kéne (persze ezt nem így mondta, de én tuti ezt mondtam volna). Mivel akciós volt (egy bizonyos héten a Westendben szinte minden üzletben volt akció egy női magazin által, és akkor vette. Ami azt jelenti, hogy ha már csak másik színben szeretné azt a cipőt már rá kell fizetnie, pedig Ő akkor otthagyta a pénz és azóta is használják, Ő pedig még mindig nem kapott érte semmit. Mondták neki, hogy megnézik van-e másik boltjukban ez a cipő ebben a méretben, és akkor visszahívják másnap. Eltelt 4 nap és csak utána hívták, hogy mehet a cipőért. Bementünk érte, 10 percig keresték...majd előhoztak egyet (elvileg az utolsót)...azon már akkor volt kopás, csak máshol. De mivel nem akart várni még egy hónapot egy másik cipőre ezért inkább elfogadta azt. Ha így folytattuk volna akkor nyár vége lett volna mire megkapta volna azt a nyári cipőt amit áprilisban fizetett ki! Pénzt természetesen nem kapsz vissza még 3 napon belül sem. Csak levásárolni lehet, és azt is már csak az eredeti áron, persze akkor bármit vehetett volna akciósan, nem ez az egy cipő volt akciós. Nos, ez történt Magyarországon, és még évtizedekig ez lesz! Erről ennyit. A történet hosszabb és bonyolultabb része ez volt. A történet másik része, vagy mondhatnám úgy egy másik hasonló történet a nővéremmel történt Londonban. A cipőt nem a tesóm vette, hanem akinek dolgozik. A kislányé, akire vigyáz, ám a cipő elszakadt. Természetesen nem 1 hete vették hanem 1-2 hónapja. A tesóm akkor még nem is dolgozott ott, nemrég kezdett dolgozni ennél az új családnál. Szóval, fogta a cipőt, és visszavitte a boltba (blokk nélkül!!!). Megnézték, nem kértek blokkot, nem kérdezték, hogy mi történt és mi a baj vele. Csak annyit mondott az eladó: Nincs már belőle, sajnos nem tudjuk kicserélni. Viszont le lehet vásárolni, vagy vissza adják a pénzt (még kártyára is). A tesóm a pénzvisszafizetés mellett döntött, mert nem volt megfelelő cipő a boltban, és ezért néhány percet kellett várnia mire a kártyára vissza küldték a pénzt (nem tudom mikorra íródik jóvá, de ez már nem rajtuk múlik, ők megtettek mindent azonnal). Nem utolsó sorban azt hozzá tenném, hogy az esetről az eladó tehet a legkevésbé, mégis Ő képviseli az üzletet, ezért KÖTELESSÉGE bocsánatot kérni...legalábbis kint! És meg is teszik! Itthon pedig örülj, ha 1 hónap múlva kicserélik a cipőd, vagy levásárolhatod valami másra amit meg sem akarsz venni!
Az itthoni esettel biztos más is találkozott már nem egyszer. Persze vannak kivételek, de most nem a luxuscikkekről beszélek, hanem az átlag dolgokról!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése