2009. június 24., szerda

Helyzetjelentés

Igen, talán ez lenne a legjobb szó ennek a bejegyzésnek a témájára.
Az eljegyzésünk óta 3-szor voltam kint a reptéren. Kicsit kiábrándító. Bár kint voltam, mégis autóval kellett elmennem onnan. :D Szóval nem az igazi. Először Gabi tesóját és barátnőjét vittük ki. Mentek vissza Angliába. Majd még aznap mentünk megint és vittük az egyik tesómat, aki Londonba repült (tudom az is Angliában van :D). Majd tegnap vittem ki a másik tesómat is, ugyanarra a reptérre, ugyanannak a légitársaságnak (EasyJet), ugyanannak a járatára mint vasárnap a másik tesómat. Ő ugyancsak Londonba repült nagy örömömre. Persze nem mintha nem örülnék neki, mert ismerem őket. Szeretnek utazni ők is. Ez nálunk ilyen családi vonás (szerencsére)! :)
Nos, mikor 3 nap alatt 3-szor voltam kint a reptéren, és láttam nem kevés gépet felszállni kicsit megfájdult a szívem. :( Ilyenkor bennem mindig felerősödnek az elvágyódás érzései. Talán mert túl közel kerülök a "világ kapujához"?! Talán mert szinte csak külföldi hangot hallok, talán mert a repülőtereknek van egy jellegzetes hangulata amitől bezsongok, vagy azért mert egyszerűen immmádok repülni!! :) ...nem tudom, de hamarosan eljön az ideje, amikor engem/minket visz ki valaki a reptérre, és elkezdődik a nagy utazás! :)
Tulajdonképpen két dolog tartja bennem a lelket! Egyik Gabi, a másik pedig Ausztrália, és az (tudom ez már 3 :D), hogy nemsokára ott leszünk!
Tesómnak lesz majd szabadsága valamikor júliusban, és nem jön haza ez alatt a két hét alatt, szóval erősen fontolgatom, hogy meglátogassam/meglátogassuk őt/őket. Nem tudom meddig marad a másik tesóm is Londonba, de nagyon jó lenne! :) Csak minden pénz kérdése.
Kicsit más téma. Lassan itt az ideje, hogy egyre több hangsúlyt fektessek az iskola konkretizálására. Első célpont Sunshine Coast volt, ami kb. 100-150 km-re északra van Brisbanetől. Populációja megközelíti a 300.000-et, és gyönyörű partja van. Sajnos tartok attól, hogy a realtiv alacsony populáció és kiépítettség (Brisbanehez képest) miatt nehezebben találnánk ott munkát. Ezért már régebben elvetettem ezt, és elkezdtem gondolkozni Brisbanen. Nagyon tetszik az a város, de félek attól, hogy nem sok közöm lenne az óceánhoz. Messze lennék tőle. A Sunshine Coaston gyakrabban lenne lehetőségem akár csak egy kis időre is lemenni a partra.
Majd az elmúlt hetekben Tibcsi blogját olvasva nagyon megtetszett Gold Coast. Közelebb van Brisbanehez (attól kicsit délebbre található), lakossága majdnem 530.000-et eléri, ezért több esélyt láttam a munka szerzésre. Annyira belelkesültem, hogy eddig nem jártam utána annak, hogy Gold Coaston oktatnak-e egyáltalán kertészetet?! Nos, kiderült, hogy a TAFE-n nem! :(
Márpedig én ragaszkodom a TAFE sulikhoz. Túl sok negatívumot hallottam mostanában a magán iskolákról, amellett pedig úgy érzem, hogy egy államilag működtetett iskolának jobban kell követnie a törvényeket. Szebben fogalmazva: Nem keres kiskapukat, stb.
Arról nem is beszélve, hogy szerintem egy TAFE-nek jobb neve lesz mindig mint egy magán iskolának. Egyébként nem néztem még magán iskolákat sem Gold Coaston ahol esetleg kertészetet tanítanának, de a napokban erre is rátérek.
Ezért elég nagy esély van arra, hogy maradok Brisbaneben. Nagy város (közel 2.000.000 lakos), több munkalehetőség. Kint két év után még mindig van az embernek lehetősége költözni egy olyan helyre ahol szívesebben lakik, közelebb az óceánhoz...de ez még nagyon a jövő zenéje!

4 megjegyzés:

  1. Szia!
    Először is szeretnék gratulálni az eljegyzésetekhez! Ismeretlenként figyelemmel követem a blogodat, távolabbi tervünk a párommal nekünk is Ausztrália (pénz kérdés :( )
    Ha nem okoz gondot, arról szeretnék érdeklődni, hogy a barátod hogyan jutott ki Amerikába dolgozni? Egyenlőre az ottani munkavállalásról is szeretnék információkat... De nagyon sok negatív tapasztalatom van az emberekkel kapcsolatban eddig.

    Köszönöm ha segítesz, és szívből kívánok Neked / Nektek sok sikert az új élethez :)

    Anett ( ani23@freemail.hu)

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ne keseredj el, Brisbane nincs olyan őrült messze az óceántól! 30-40 perc alatt lent vagy Gold Coast-on! :) Hajrá, drukkolok, hogy találjatok egy jó sulit, és összejöjjön a kiutazás!

    VálaszTörlés
  3. Szia Judit!

    Persze-persze, azért gondolom Brisbane nem az Outback közepén van?! :D:D
    Mondjuk azt hittem, hogy Gold Coast messzebb van, de így közelebb lesz mint Pesthez Balaton! :D Király

    VálaszTörlés
  4. Szia Anett!


    Neked is köszönöm a gratulációt, és azt is hogy olvasod a blogom. Ami a kérdésedet illeti, ígérem, hogy legkésőbb hétvégéig írok neked e-mailt ezzel kapcsolatban.

    VálaszTörlés