2009. szeptember 16., szerda

Countdown

Ma végre fizikailag is a kezemben tarthattam a vízumomat, ugyanis végre valahára megjöttek az útlevelek. Mivel már nem dolgozom sajnos nem tudom bescannelni.
Mint már említettem, valamit elcsesztek a vízumnál, és egy évvel kevesebbről állították ki. Mindössze annyi változás történt, hogy a következő lapra beragasztottak egy új matricát, amin már a jó dátumok szerepeltek. A régit pedig lepecsételték (jó halványan), hogy érvénytelen.
Az ügynökségtől visszakaptam minden papíromat. Rosszul emlékeztem a repülő indulására. Budapestről reggel 7:15-kor száll fel a gép, és Rómába 8:50-re ér oda. Pontosan 4 óra múlva (12:50-kor) felszáll a Hong Kong-i gép (ha jól láttam akkor Jumbo lesz?!), ami ottani idő szerint vasárnap reggel 6:10-kor (itthoni idő szerint 00:10) érkezik meg. Itt már kissé húzósabb várakozás következik, mert a következő járat Brisbane-be Hong Kong-i idő szerint 23:40-kor indul (itthon -6), ami Brisbane-i idő szerint 10:10-kor (itthon akkor hajnali 2:10 lesz) landol Ausztrália keleti partján fekvő kb. 1,9 milliós népességű Brisbane városában. Szóval körülbelül olyan 43 órás útra számíthatok. Azt kell mondjam kemény lesz!!
Mindenesetre bízom benne, hogy a reptereken találok wifi lehetőséget, esetleg konnektort, ha töltésre szorulnék. Ha más nem a telefonomba fogok írni, és később feltöltöm a blogba.
Tervezem, hogy a jövőben (már kintről) több hangsúlyt fektetek a képek esetleg videók feltöltésére. Szóval előveszem satnya webprogramozói tudásomat és megpróbálok fejleszteni a blogon.
Most kicsit vissza a jelenbe...mert még itt vagyok...elég sokat gondolkozom, töprengek. Nem nagyon tudok aludni, általában későn fekszem, és nem alszom eleget. Nem megy, folyamatosan jár az agyam. Mit kellene még csinálni, mit felejtettem el, mit nem felejtettem el, kivel kéne még találkozni, hogyan köszönjek el azoktól akikkel nem tudok találkozni?! Folyamatosan az jár a fejemben, vajon milyen hatással van a közvetlen környezetemre az indulásom közeledése? Mit kéne tennem, hogy esetleg könnyítsek a búcsún? Vajon hogyan viseli Gabi ezt az egészet, hiszen Ő az aki legközelebb áll hozzám, ő van velem napi szintű kapcsolatban?! Tudom, hogy nem lesz baj, és csak a búcsúzkodás lesz nehéz. Ez a néhány hónap hipp-hopp eltűnik.
Egy csomó minden kering a fejemben, miközben próbálom valahogyan szervezni az életem, és nekivágni a nagy kalandnak.
Egyenlőre ennyi, szerintem már csak odaátról fogok jelentkezni, hacsak nem történik valami fontos!

3 megjegyzés:

  1. Take it easy!
    Tudom, ezt a legnehezebb mondani...
    De. Amikor ide jöttünk, igaz, hogy ez "csak" a majdnem szomszédos Anglia, ám előtte ugyanezek a dolgok voltak nálam-nálunk is. Mit kell még intézni, hogyan lehet megkönnyíteni a búcsút, agyalás, nemalvás, gyomorgörcs sokszor. Aztán ahogy kijöttünk, elvágták.
    Persze volt még pár utólagos elintéznivaló is, de bele fogtok rázódni hamar - az újat, ha jobb, könnyű ám megszokni! ;)

    Szóval kitartás, ott jobb vár, mint ami eddig volt. ;)

    VálaszTörlés
  2. Kitartás! Jó utat! Legyen minden olyan szép és olyan jó kint a nagy AU-ban, ahogy legmerészebb álmaidban elképzelted! :)

    Eniék

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Hasonlo uton vagyok mint te is, csak frankfurton keresztul jottem es eppen meg HongKong-ban vagyok!
    Par jotanacs!
    Varakozasi idoket igyekezz hasznosan tolteni, a gepek ugyis kesnek.....bar lehet, hogy Romabol nem. HOngKong-ba feltetlenul menj ki, mert eszmeletlen klassz elmeny.....mivel meg itt vagyok, nagyon a hatasa alatt allok! Ajanlom neked is a Traveller Lounge-ot, a zuhany csodakra kepes! Az utam mar nm is tudom hany oraja tart es hulla vagyok! Itt most du 4 ora van es kevessel ejfel utan indulok tovabb. Total kesz vagyok! Pontosan amiatt is, amit te is irtal, hogy az indulas elot mar napokkal nem aludtam rendesen, az utolso ejjel is csak 3 orat! Na mindegy, ki lehet birni! Az utolso nap volt a legnehezebb. Mostmar viszont olyan mintha ezer eve lett volna az egesz!
    Kitartas! Au-ban mar minden jobb lesz!
    Jo utat!
    Padmar

    VálaszTörlés