2009. október 21., szerda

1 hónap Gabi nélkül






Hogy pontosítsak ma pontosan 1 hónapja léptem ennek a csodálatos kontinensnek a talajára! Sok minden történt ez idő alatt, sok minden megtapasztaltam, és aminek még inkább örülök, hogy nagyon sok embert ismertem meg. :) Összegezve mindent úgy érzem jól haladok előre. Komolyabb nehézségekbe még nem ütköztem, és szerencsére az emberek is többnyire nyitottak.
Kezdem felvenni a mindennapok ritmusát, amihez persze hozzájárul az iskola is. Ez a második hetem ott, és máris nagyon jól érzem magam. Az emberek nagyon jó fejek az osztályomban. Érdekes, hogy az ázsiaiak úgy viselkednek mint ahogy egy átlagos Magyar viselkedik gimnázium 9-10 osztályában. Persze ezt is csak saját tapasztalataim alapján elmondani, és azért szerintem otthon is kifogtam egy egész jó osztályt.
Nem tudom már hol hallottam, de valaki egyszer azt mondta, hogy bárhova is megy az ember a hétköznapok mindig hétköznapok maradnak. Nos ami azt illeti, hogy bizonyos szemszögből ez így is van. De mégsem tudok egyet érteni az illetővel (persze még "friss" vagyok itt, legalább is mindenki ezt mondja). Ez természetesen így is van, szerintem még 3-4 év múlva sem mondhatnám el magamról, hogy jól ismerek mindent. Mindenesetre kezdenek a mindennapok beállni rutinná. Rájöttem, hogy hamar meg tudok szokni dolgokat, és természetesnek venni. Egy valamit viszont nagyon nehéz. Még csak 1 hónapja nem vezetek (miután eladtam az autómat szinte mindig volt lehetőségem vezetni hála Édesapámnak aki sokszor kölcsön adta autóját...sőt, szinte az utolsó egy - másfél hónapban szinte végig nálam volt). Viszont amióta itt vagyok nem vezetek. Eleinte nem zavart, nem érdekelt, így is volt elég érdekesség. De most, hogy párszor már ültem autóban, és olyan helyeken jártam, ahol autó nélkül igen nehézkes rájöttem nagyon kell egy. Ha nem is mindennapi használatra, de hétvégékre, bevásárlásra, felfedezésre mindig jól jön. Szóval tanulás mellett nagyon rágyúrtam a munka keresésre és az autó keresésre. Szerencsére láttam már egész jókat $3000-ért. Valószínűleg ez lesz a könnyebb feladat! :D Munka keresés nagyon nehéz. Már olyan helyekre is beadtam a jelentkezésemet ahova nem szándékoztam eleinte, de igazából úgy vagyok, hogy nem érdekel. Amíg fizetnek addig nem érdekel, és amíg dolgozok, addig sem költöm a pénzt! :D Az autó még azért is lenne jó, mert lehetnék kiszállító éttermekben. Nem mintha ezt szeretném csinálni. Eddig úgy terveztem, hogy amíg nincs bevételem addig nem veszek autót, hogy ne legyen kiadásom, de olvasva a hirdetéseket, nagyon sok olyan van, hogy saját autó szükségeltetik, vagy pedig olyan helyre kéne menni, hogy autó nélkül nagyon nehézkes lenne. Szóval az autó is kezd prioritást nyerni.
Múlt vasárnap itt Brisbaneben megrendezésre került egy multi kulturális fesztivál. Bár nem tudtam róla, összefutottam néhány osztálytársammal a központban, és mentem velük. Nagyon érdekes volt. A rendezvény a Roma Street Parklandsben volt. Nagyon sok ember nagyon sok helyről gyűlt össze. Legalább 5-6 színpad volt, és mindegyiken zenés, táncos fellépők voltak egész nap, különböző országokból. Egymás hegyén hátán pedig ugyancsak minden országból voltak bódék ahol tipikus ételeket lehetett vásárolni (nem) olcsóért! :-/ Fél liter víz $3 volt (és pont nem volt nálam, szóval vennem kellett). Természetesen Magyar fellépők és bódé is volt. Ettem kürtős kalácsot $6-ért! :D Egész jó volt. Ezen kívül volt még fánk, és lángos. Ami azt illeti $6-ért egy lángost kicsit sokalltam, szóval azt nem próbáltam ki. Hozzá kell tennem, hogy nagyon-nagyon hosszú sor volt a bódénál, szóval gondolom sok embernek bejön! :D Készítettem fényképeket is szerintem az utolsókat ezzel a kamerával, mert kezd meghalni. (Már rendeltem egy másikat Hong Kongból...vízálló) :D A fellépőknek 15 perc állt rendelkezésükre. Először két 10 év alatti gyerek lépett fel. Reméltem, hogy nem csak ők lesznek, mert nem adtak át semmi élményt. Egy külföldinek ez kb. úgy jöhetett le, hogy úr isten, ezek utálják amit csinálnak. Persze gondolom először csak féltek, mert a végén (a felnőttek után) már sokkal bátrabban csinálták. Büszke voltam! :) És nagyon jó érzéssel töltött el, hogy annyi embernek tetszett amit előadtak! :)

5 megjegyzés:

  1. Szia Gábor!

    Én is büszke vagyok rád.

    P+I

    VálaszTörlés
  2. Látod ezt mondtam én korábban, ha beindul a suli jobban elviselhető lesz az életed. Autót meg vegyél csak nyugodtan, akinek volt korábban az csak félkarú óriás nélküle. A suliról is írhatnál és a benne ülő "gyerekekről" is! :)
    Miket tanultok, milyenek a tantó-bácsik(nénik), stb, stb...

    VálaszTörlés
  3. Én is nagyon büszke vagyok Rád Kicsi Szivem...:)

    G.

    VálaszTörlés
  4. Jó olvasni a bejegyzéseidet!
    Büszkeséget osztom.
    Az óriás sirállyal találkoztál már? :))
    http://www.youtube.com/watch?v=VtIVuCFc45A

    X

    VálaszTörlés
  5. Kedves Gabi,

    hihetetlen megpróbáltatás egy új kezdet a világ másik oldalán, főként egyedül!Külön elismerésem Neked ezért!
    Mi is szeptember elején érkeztünk a párommal,Cairns-be egy új, jobb élet reményében.Remélem mindannyiunknak bejönnek a számításai:)
    Sok sikert hozzá Neked is!
    Csilla

    www.csumby.blogspot.com

    VálaszTörlés