2009. szeptember 29., kedd

Második hét (so far)...szállás vadászat


Az idő szépen telik, nem panaszkodom (nincs is rá okom). :) Egyre jobban érzem magam a bőrömben, mert érzem, hogy szépen lassan kezdenek a dolgok a helyükre kerülni (ha máshol nem a fejemben mindenképp). Kezdem megszokni megbarátkozni a várossal és a környezetemmel. - ghánai zenészek a Queen streeti sétálóutcában. - Vannak pozitív élményeim és negatívak is, de ez szerintem teljesen természetes. A szállás keresés miatt egyre inkább kétségbe voltam esve az utóbbi napokban. Szerencsére a néni megengedte volna, hogy maradjak még egy hetet, de úgy néz ki, hogy találni fogok megfelelő szállást. Tegnap egy ügynökségen keresztül (the pad) próbáltam szállást keresni. Nos az igazat megvallva nem jártam túl nagy sikerrel. 3 szobát néztem meg, abból egy volt elfogadható de $230-at kértek érte hetente. Igaz így csak a nappalit kellett volna megosztanom (amire egyébként sincs szükségem). Szóval saját fürdő/wc és konyhám lett volna. Egy kis elszeparált studió. A bútorok ugyan régiek voltak, de nem azok a leharcolt "szoc" fajták (itt is van hasonló), hanem inkább olyan antik hatást keltő (az ikeának is van hasonló stílusa). - ANZAC square. - Szerintem maga a szoba legalább volt 25-30nm, benne két szekrénnyel és két single ággyal (amit akár össze is tudnék tolni), volt még egy dohányzó asztal, egy fotel és íróasztal lámpával, a plafonon ventilátor. Nagy belmagasság, és dizájnos tapéta. A konyha ugyan kicsi volt, de egy-két embernek megfelel és saját hűtő is volt. A fürdő tiszta, kulturált és nem lelakott. Szóval szerintem nem lett volna egy rossz vétel, de nem mertem az elején belevágni egy ilyen kiadásba, mert az átlag $110-$150-hez képest sok, és még munkám sincs. - Imádom a hajókat (hát még ha hadi!;) - Majd ha lesz, és már Gabi is itt lesz akkor keresünk szép lakást. Vannak már nagyon jók $300 körül és az kettőnknek tökéletesen elég. A másik kicsi volt és sötét (alagsorban lévő szoba). Fürdő/konyha undorító pedig csak egy ember használta (kész szoba oszt meg egy fürdőt és konyhát...nem olyan vészes, ha jó embert fog ki az ember). A szanaszét lévő cuccok alapján ázsiai emberre tippeltem. Az ügynök aztán elvitt engem egy másik helyre is, nem volt túl messze az sem. A lakás nagyon lepusztult volt, és koszos. Ajtó tárva nyitva, szóval még biztonság sem volt. A szobát nem tudtam megnézni (azt azért zárni lehet). A zuhanyzó undorítóan koszos volt, és még drága is volt. A másik helyen az alagsori szoba lett volna $150 ez pedig $160. Szerintem passzolok. - "Kis ladik!!" - Tegnap egész nap szállást kutattam a könyvtárban (mármint interneten, nem a polcok között) :D sikerült is megbeszélnem két időpontot. Az egyik helyen voltam már, és a srác szimpatikus volt. Egyenlőre 3-an laknak ott. Egy lány és két fiú. A lány helyére mehetnék, mert ő jövő héten költözik ki. A rent heti $135 lenne plusz rezsi, ami nem tűnik soknak (mutatta az előző 3 havi számlát a srác $6-8ra jön ki hetente). Ő szerintem Ausztrál az akcentusából gondolva. Szeret gitározni, hajózni, és imádja a repülőket! :) Szóval nagyon szimpi! Olyan 30 körüli lehet, a másik sráccal nem találkoztam, itt dolgozik, egyébként Ír. Viszonylag nagy ház, nagy szobával, két beépített szekrénnyel, nagy ággyal. - Kedvenc hidam. - Sajnos nem olyan igényes mint a másik, de ideiglenesen megteszi. A kilátás gyönyörű a városra, viszont csak egy busz jár arra :( és ahhoz is elég sokat kell gyalogolni. A másik Ashgove központjában van (az előző pedig annak a peremén). Oda este megyek két ember van ott, semmit nem tudok róluk, a házról is csak egy képet láttam, ami nem mondott sokat. Valószínűleg fiatalabbak laknak ott, nem tudom. Majd kiderül. Ami biztos, hogy heti $170, viszont saját fürdőm van, és legalább 4 vagy 5 busz közül választhatok, és suliba akár gyalog is mehetek, mert nincs messze. Szóval nem tudom (nehezen tudok dönteni) :-/ De este muszáj lesz!
Nagyon szeretek itt lenni a könyvtár alsó szintjén. Nagyon sok fiatal fordul meg itt valaki itt van egész nap (mint én néha). Emberek vesznek körül, és mégis tudok netezni. Kényelmes fotelek (puha) padok vannak mindenhol, konnektorokkal. Még ha nem is beszélek az emberekkel a közérzetemet javítja, hogy itt lehetek.
Egyenlőre ennyi, még történtek dolgok, hamarosan írom a többi beszámolót, és képeket is rakok be folyamatosan majd a blogba (csak feltöltés igen lassan megy, de azért most is szúrok be pár képet). - A házinénivel és a Japán gyerekkel vagyok. Ő akkor ment :( én meg azt sem tudtam hol vagyok (reggel)! :D - Nem akarok egyszerre sokat írni, mert talán elijeszt egyeseket az olvasástól! :D
(nem felejtettem el írni az árakról, csak most annyi minden más is van, hogy inkább ezeket írom, ez érdekesebbnek tűnik)

6 megjegyzés:

  1. Jó olvasni, hogy alakul a kedved, és kezdesz pozitívabb lenni! :) Tudod, sokan vagyunk ám, akik drukkolunk neked, hogy minden oké legyen! :))) Szerintem, ne aggódj a hosszú bejegyzések miatt, szívesen olvassuk őket, mert JÓK, a képek meg baromi (bocsi) klasszak! Remélem, minél előbb sikerül valami szupi szállást találnod (jó helyen, jó társakkal, jó áron...)

    Eni

    VálaszTörlés
  2. Ez is jól sikerült. Így tovább.

    P+I

    VálaszTörlés
  3. Ugyan mé' nem a könyvtári polcok közt kerestél albérl-et? :P :D Ha nem vesznek észre, akkor baromi óccó... :PPPP
    Klassz volt az írás és csatlkozom az előttem írókhoz, hogy csak így tovább! Én spec. pont az ilyen hosszabb lélegzetvételű írásokat csípem, jobban képet lehet kapni belőlük a helyről..

    VálaszTörlés
  4. Igen,igen:) Jo, hogy ilyen sokat es reszletesen irsz.
    El sem tudod kepzelni, mennyi embernek segitesz ezekkel az infokkal. Tobbek kozott nekem is:)

    VálaszTörlés
  5. Nos ennek nagyon örülök! :)
    Akkor igyekszem tartani magamat ehhez, és a jövőben is ugyanilyen részletes beszámolókat írni.

    VálaszTörlés
  6. Szia,

    sok sikert és kitartást !

    Raus Anett & Ferenc
    Budapest

    VálaszTörlés