Tegnapi napom igencsak eseménydúsan telt miután befejeztem az írást. Először is munka után elmentem az iskola ügynökséghez ahol már jártam múlt héten. Nagyjából másfél órás beszélgetés után közelebb kerültünk a megoldáshoz, valamint elhatároztam, hogy a legszimpatikusabb cél Sunshine Coast lenne. Eddig Cairns volt első számú úti célom ami elsősorban a regionális státusz, másod részt pedig a jó klímája miatt választottam. Egyébként sem akartam nagyvárosba menni a "zsúfoltság" miatt. Tegnap kiderült, hogy Sunshine Coast is állítólag (erről még más helyről is meg kell győződnöm) ugyancsak regionálisnak számít! :) Ahogy nézegettem a várost és a környéket, sokkal szimpatikusabbnak tűnik mint Cairns és Brisbaine-hez is közelebb van.
Hihetetlen, hogy mennyit gondolok Ausztráliára! Folyamatosan álmodozom és lépten-nyomon arra leszek figyelmes, hogy már megint Ausztrália jár az eszemben! :D
Ha minden jól megy akkor már csak 5 hónap és kint állok Ferihegyen, remélhetőleg másodmagammal! :)
1 szó mint 100 nagyon pozitív volt a tegnapi találkozó.
Ez után mentünk párommal anyukámhoz, megünnepelni a névnapomat. Jól éreztem magunkat, finom volt a vacsora is amit anyukám csinált! Mindig meg tud lepni valami különlegességgel.
Furcsa volt (mert ő még nem tudja, hogy megyünk) nem beszélni Ausztráliáról és a tervekről. Egyenlőre még csak Gabi tudja (a párom), apukámnak meséltem a terveimről, valamint a legjobb barátomnak, aki nagyon nagy valószínűséggel jönni fog velem! Hogy miért azt írom velem, és nem velünk? Sajnos Gabinak ez az utolsó éve az egyetemen, viszont csúszik egy félévet ezért ősszel fog diplomázni és Államvizsgázni, szóval úgy néz ki csak január végén tud majd csak kijönni utánam vagy utánunk. Szerencsére olyan diploma lesz a kezében ami 60 pontos, és egyes államokban hiányszakmának is számít. Tehát amíg én tanulok, ő is tud dolgozni heti 20 órában és közben elkezdjük honosítani a diplomáját talán még munkahelyet is találhat.
Kicsit tartok a kezdeti nehézségektől. Nem attól, hogy nem bírom, nem egyszer dolgoztam már 10-11 órát keményen, Gabi pedig nem egy balatoni nyarat dolgozott már végig egy étteremben, és aki csinált ilyet az tudja, hogy az emberből a szart is kihajtják (már elnézést) napi 12-14 órában heti 7 napi munkáért nevetséges fizetéssel (havi 120-130, ja és még jattot is le kell adni).
Szóval attól nem félek, hogy nem fogjuk bírni a munkát, attól viszont annál inkább félek, hogy nem kapunk munkát, vagy legalábbis nem eleget...de ez még nagyon a jövő zenéje.
Egyébként anyukámnak szerintem 1-2 hónap múlva fogom elmondani. Nem szeretném, hogy túl hamar tudja meg, de azt sem, hogy túl későn, és ne legyen ideje felkészülni az eseményre. Persze ez azzal is jár, hogy én sokkal több időt szeretnék majd vele tölteni, bár tudom, hogy ez nem fog pótolni semmit. Nagyon sajnálom, és nem is szívesen hagyom itt, de az embernek akkor kell megragadnia a lehetőségeket amíg még fiatal.
Most egyenlőre ennyi jutott eszembe. Kezdenek lassan a gondolatok összekuszálódni a fejemben!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése