2009. március 31., kedd

Költség vetés - Marcipán :D

Hmm...nem is tudom melyikkel kezdjem...
Talán a legjobb lesz, ha kronológiai sorrendben haladok. Először is, tegnap sikerült elszabadulnom a munka helyemről este 6-kor (persze ha úgy veszem múlt héten még csak 5 lett volna :D ), és hazafelé vettem az irányt. Az autóban szokás szerint a jó kis angol nyelv leckét hallgatok amit a http://www.eslpod.com -nak köszönhetek. Nem reklámozni akarom őket, de nagyon jók az angol leckék, és a hang anyag teljesen ingyenes, és csak a szöveges magyarázatért kell fizetni (de persze nem kötelező és szerintem felesleges is). A felépítése nagyon egyszerű egy-egy ilyen leckének. Kb. 15 percig tart, mindig egy adott témáról van szó ami már a fájl letöltésekor kiderül. Az elején van egy párbeszéd amit kb. gyépés tempóban beszélnek (de ez nem baj, mert mindenki megértheti), ezután jön a kommentátor, aki az egész szöveget végig elemzi, és minden egyes kifejezést és bonyolultabb szót megmagyaráz, 20-szor körülír és elhelyezi egy másik környezetben (jobban mint az egy nyelvű szótárak), ezután a párbeszéd még egyszer elhangzik, de most már teljesen életszerű sebességgel.
Tegnapi bejegyzés óta sikerült felhívnom az angol tanárt. Nagyon kedvesnek tűnik, és biztos vagyok benne, hogy nagyon jól is tanít. Nem véletlen, hogy tesóm őt ajánlotta! Még nem beszéltük meg konkrétan mikor fog tanítani, mert sajnos messze laknak tőlem, és nem tud a városba jönni, de ez érthető is 3 virgonc gyerkőc mellett. :D Valószínűleg én megyek majd hozzájuk valamelyik délután, ezt csütörtökön fogjuk véglegesíteni. Remélem a főnököm is meg fog békélni, hogy egyik nap korábban lépek le! :) Persze ezután még abba is bele kell nyugodnia, hogy egy időre meg kell válnia tőlem...és attól tartok ez lesz a nehezebb (de ez egy másik bejegyzés lesz majd). A terv az lenne, hogy az iskolai év végéig tanulok nála heti egy alkalommal, átvesszük a nyelvtant, és gyakoroljuk a beszédet és feladatokat oldunk meg. Otthon meg gyakorlok, és amikor csak tudok angolt hallgatok. Befejezésképp a nyár elejét pedig megfejelném egy IELTS nyelv vizsgával. Próba cseresznye! :)
Miután ezzel végeztem átöltöztem "játszó ruhába" :D és elástam...akarom mondani elültettem Marcipánt "A tuját"! Az utazás kicsit megviselte őt, ezért majd ha kicsit jobban lesz teszek fel róla képet...persze ez talán annyira nem is tűnik izgalmasnak! ;) A kertészkedéssel elég hamar végeztem. Aminek nagyon örülök, hogy élveztem és már várom a kinti tanulást. Érdekel ez a szakma. Ha minden jól megy (tehát az idő is úgy akarja :D ) a hétvégén felásom a kertet hátul. Lassan itt az ideje. Még akkor is, ha elmegyünk itthonról a lakás egyenlőre marad, ha minden jól megy akkor ki is tudom majd adni...nagyon remélem!
Olvasgattam ma is egy-két blogot, és úgy döntöttem, hogy nem ártana leírni a költségvetést. Az a biztos ha látom, és nem csak a fejemben kavarog. Sajnos kicsit megijedtem amikor olvastam Zara blogját a diák vízumos bevándorlási "próbálkozásokról". Nem volt túl bíztató, igaz ez inkább a családos embereket érinti, akik 1-2-3 még iskola köteles gyerekkel akarnak nekivágni. Az olvasottak alapján én sem vállalnám, de szerintem egy kicsit más a mi helyzetünk. Ahogy számoltam közel egy - másfél évig elegendő pénz van, arra az esetre, ha nem sikerülne addig semmit dolgozni. Mondjuk bármennyire is rossz a helyzet, nem hinném, hogy erre sor kerülne. Azt mondom, hogy legrosszabb esetben fél évig nem találnánk munkát. Miért ne lennék árú feltöltő, takarító, segéd munkás építkezésen, újság kihordás, vagy egyéb diák munkás? Az első éven nem múlik a szakmai tapasztalat, amíg nincs meg a Cert III vagy IV. Vagy még mindig ott van a vállalkozás. Bertók Zoli honlapján olvastam, pár száz dollárért ki lehet váltani a vállalkozóit és már csak hirdetni kell: fű nyírás, szg. javítás, autó mosás, kutya sétáltatás (ez már Pest egyes részein is felkapott dolog) ...stb. Szóval tudom, hogy nem lesz egy leány álom az első két év, amíg nem lesz beadva az állandó vízum kérelem, de addig is optimistának, céltudatosnak, akaratosnak, és talpraesettnek kell lenni! Szerintem ha megvan a megfelelő anyagi háttér, és az ember szeme előtt a célja lebeg akkor meg lehet oldani diák vízumból is a dolgot! A lényeg: Lankadatlan éberség! :) ...csak tudnám ki mondta?! Ha valaki tudja az írja meg! ...már azt hiszem ennyi...kicsit hosszú lett!

2 megjegyzés:

  1. Hi Gábor! Átolvastam a blogodat, tetszik ahogy nyitogatod a szárnyaidat. Csak így tovább, keményen és elszántan járd az utadat, törtess csak a célod felé bátran, hidd el hogy meglesz a gyümölcse. Jópofa az összevisszaság a fejedben, emlékeztet az időszakra, mikor mi is elindultunk a "rögös" úton. Egyébként majdnem mindenki ezeken az érzéseken megy keresztül az elhatározási ponttól kezdve. Így hát pontosan tudom, mit érzel. A leendő lakhelyed meghatározásánál írtad, hogy dominál az időjárás. Mi laktunk már Brissy-ben, Gold Coast-on, most pedig Cairns lett a vége. Ez a legjobb. A trópus választóvonala Mackay és Townsville környékén van. Ami ez alatt van az szinte mediterrán éghajlatú, ezek fölött már trópus. A nagy különbség télen van, lent fázol, de itt fent a tél csodálatos. Nem ok nélkül nyomul a fél ország ide télen. Ezt csak azért írtam, mert ha már dob az ember egy nagyot az életében, akkor próbáljon jó helyre találni. Nos röviden ennyi, az útitárs dolog még nyitott maradhat év végéig, hiszen Veled is annyi minden fog még addig történni. Sok sikert és kemény elszántságot kívánunk a trópusokról : Ervin-Erika

    VálaszTörlés
  2. Sziasztok! :)

    Köszönöm szépen a biztatást, igyekszem! Bár néha vannak mély pontok elég megnéznem egy híradót, vagy elolvasnom egy-két cikket az újságban, és máris újra ég bennem a lelkesedés! :)
    Eredetileg nekünk is Cairns volt az uticélunk, csak kicsit elgondolkodtató a munkalehetőségek száma?! Úgy érzem egy nagyobb városban könnyebb munkát találni. Persze cáfolj rá, ha nem így van?! :D
    Gábor

    VálaszTörlés